Kerekasztal-beszélgetésünkön mutatták be L. Simon László 600 oldalas albumát
„Tizenegy év az Országgyűlésben” címmel rendezte meg 2024. szeptember 7-én, szombaton délután legutóbbi Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetését az Örökség Kultúrpolitikai Intézet. A rendezvényre a kápolnásnyéki Kastélykert Étteremben (Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10, 2475) került sor, délután 18 órától.
„Tizenegy év az Országgyűlésben” – könyvbemutató és Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés
„Tizenegy év az Országgyűlésben” címmel rendezi meg 2024. szeptember 7-én, szombaton délután az Örökség Kultúrpolitikai Intézet soron következő Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetését. Rendezvényünkre a kápolnásnyéki Kastélykert Étteremben (Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10, 2475) kerül sor, délután 18 órától.
Lezárult a 2024-es Örökség Műhely programsorozatunk
Rendhagyó, zenés programmal ért véget az Örökség Kultúrpolitikai Intézet 2024-es Örökség Műhely elnevezésű eseménysorozata.
Partitúra Live! – rendhagyó Örökség Műhely
A kápolnásnyéki Halász-kastéllyal együttműködésben, s a Partitúra Live! című program keretében rendezi meg augusztus 31-én idei utolsó Örökség Műhely programját az Örökség Kultúrpolitikai Intézet. Az eseményre a kastély hangulatos teraszán kerül sor, este 20 órától.
Művészeti felfogások: szobrokban, grafikákban - Lezajlott az „Alkotók és alkotások – szubjektív mű(vészet)értelmezés” c. Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetésünk
Remek hangulatban telt a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola együttműködésében szervezett Örökség Műhely elnevezésű programsorozatunk második rendezvénye. Az „Alkotók és alkotások – szubjektív mű(vészet)értelmezés” című kerekasztal-beszélgetésre 2024. augusztus 27-én, kedden délután a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban került sor. A program keretében művészetről, értelmezésről, alkotásról, s kortárs irányokról beszélgetett Giczy Kristóf grafikusművész, Kontur András szobrászművész és Rodics Eszter, a Népfőiskola elnökasszonya.
„Alkotók és alkotások – szubjektív mű(vészet)értelmezés - Örökség Műhely
Augusztusban tovább folytatódik az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely elnevezésű programsorozata.
Véleményszabadság a nyugati művészeti életben - Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés
Az idei év első Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetését „Véleményszabadság a nyugati művészeti életben” címmel rendezte meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet. A 2024. augusztus 14-i rendezvényen Mezey Katalin költőnő, Gulyás Gábor filozófus, esztéta és Tallai Gábor író, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgató-helyettese beszélgetett a témáról Gulyás István moderálása mellett. Az eseményre az 52. Tokaji Írótábor keretében került sor.
Véleményszabadság a nyugati művészeti életben - Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés
A 2024-es évben is folytatódik az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely elnevezésű programsorozata: első kerekasztal-beszélgetésünkre az 52. Tokaji Írótábor keretein belül kerül sor 2024. augusztus 14-én, szerdán délelőtt a tokaji Rákóczi Pince hangulatos teraszán. (Tokaj, Kossuth tér 15, 3910)
Megjelent Dr. Hammerstein Judit könyvszemléje
A Külügyi Szemle 2024/2. számában jelent meg Dr. Hammerstein Judit könyvszemléje.
Ünnepi üdvözlet
Boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben bővelkedő új esztendőt kíván az Örökség Kultúrpolitikai Intézet!