„Tizenegy év az Országgyűlésben” – könyvbemutató és Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés

Tizenegy év az Országgyűlésben” címmel rendezi meg 2024. szeptember 7-én, szombaton délután az Örökség Kultúrpolitikai Intézet soron következő Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetését. Rendezvényünkre a kápolnásnyéki Kastélykert Étteremben (Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10, 2475) kerül sor, délután 18 órától.



Örökség Műhely programunk keretében mutatjuk be L. Simon László országgyűlési képviselői munkáját összefoglaló, 600 oldalas albumot, így az eseményen: az albumról, a képviselői szerepről, a parlamenti politizálásról, valamint a magyar politika hazai és nemzetközi megítéléséről Halász János országgyűlési képviselő, korábbi államtitkár, Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tudományos igazgatója és L. Simon László József Attila-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja beszélget, Gulyás István, az „Ez itt a kérdés” műsorvezetője moderálása mellett.
Vendégeinket 17.30-tól várjuk az Étteremben, 18 órától bevezető gondolatait osztja meg a hallgatósággal S. Töttő Rita, a kötet szerkesztője, ezután veszi kezdetét az exkluzív vacsorával egybekötött kerekasztal-beszélgetés.

A rendezvény díja, mely tartalmazza a könyv és a vacsora árát egy fő számára 16.000 Forint, két fő számára amennyiben egy kötetet kérnek összesen 25.000 Forint. Regisztrálni előzetesen az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet, illetve érkezéskor is van mód a részvételi díj kifizetésére készpénzben vagy bankkártyával.

A program a kápolnásnyéki Halász-kastély és a Kastélykert Étterem együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Eseménynaptár

Október 2024
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |