Kerekasztal-beszélgetés az e-könyvekről

Az Örökség Műhely rendezvénysorozat 2013. április 3-i nyitó eseménye a magyarországi ekönyv-piac helyzetével foglalkozott. Vitaindító előadást tartott L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésen Farkas István, az Egyesülés az E-könyvekért egyik alapítója, Földes László, a Kossuth Kiadó informatikai szerkesztőségének vezetője, valamint a Digitalbooks kiadót képviselő Székffy Tamás vett részt.

 

L. Simon László előadásában rámutatott arra, hogy bár mindössze a magyar lakosság fele rendelkezik interneteléréssel, és a nemzeti értékek digitalizálása is gyerekcipőben jár még, a jogalkotók ismerik a digitalizáció kihívásait, és dolgoznak azon, hogy megteremtsék az ezt előmozdító jogszabályi környezetet. Ennek egyik példája az új könyvtári kötelespéldány-rendelet társadalmi vitára bocsátott tervezete. Az NKA könyves kollégiumának legújabb pályázati kiírása pedig már az elektronikus megjelenésre is lehetőséget biztosít.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint általános tapasztalat, hogy az e-könyvekben rejlő lehetőségeket sem a kiadói, sem a fogyasztói oldal nem ismerte még fel Magyarországon. Az egyik alapvető feladat ezért a népszerűsítés: a kínálat bővítése és a fogyasztók tájékoztatása, valamint a kiadók érdeklődésének felkeltése akár pályázatok kiírásával is. Egyes szabályozási problémák is megoldásra várnak: indokolt volna a könyvekre alkalmazott kedvezményes áfakulcs kiterjesztése az e-könyvekre – ezt jelenleg a vonatkozó európai uniós irányelv zárja ki –, valamint a határozottabb fellépés a szerzői jogok védelmében. Az e-könyvek megfelelő árszintjének kialakítása is pozitív irányba mozdíthatná a piacot.

Határozott lépések nélkül fennmarad az az ördögi kör, amely ma a magyarországi e-könyv piacot jellemzi: a fogyasztók szerint nincs elég tartalom, és ami van, az gyakran drága, míg a kiadók és a terjesztők az alacsony kereslet és a szabályozatlanság miatt nagyon óvatosan tudnak csak fejleszteni, válaszolni a vásárlói igényekre. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban is, hogy a nemzetközi terjesztőhálózatok magyarországi megjelenése belátható időn belül nagy változásokat indíthat el a hazai piacon.

Sajtóvisszhang:

Kultúra.hu
http://www.kultura.hu/egy-atmeneti-idoszak

Magyar Nemzet Online
http://mno.hu/grund/l-simon-ez-nemzetbiztonsagi-kerdes-is-1149516

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |