"Tényleg örömzene"

Beszélgetés a Cseh Tamás Program első évéről

 „Minket a tánczene-szó hozott össze” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az Örökség Kultúrpolitikai Intézet június 9-én az Akvárium Klubban. Az eseményen szó esett a Cseh Tamás Program első évéről, illetve a további tervekről, a klubok múltbeli helyzetéről, a szombathelyi kulturális élet egy szeletéről és a HungaRiddim zenekar élményeiről.

 

Ahogyan azt Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója az est felvezetésében megemlítette, éppen egy évvel a Rock ’n’ roll elosztó címmel, a magyar könnyűzene állami támogatásáról folytatott kerekasztal-beszélgetést követően az Örökség Műhely programsorozat figyelme ismét a popzenére irányult.  A „Minket a tánczene-szó hozott össze” című rendezvényen a Cseh Tamás Program első évét értékelték a meghívott vendégek.

Bajnai Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője bevezető előadásában a program elmúlt évét sikeresnek értékelte, a jövő kapcsán pedig megjegyezte, hogy minden valószínűség szerint július elején derül ki, hogy pontosan mennyi pénz jut a Cseh Tamás Program folytatására. A program második évében két új alprogramot is szeretnének indítani. Az egyik a hazai zeneszerzőket segítené abban, hogy első kézből ismerkedhessenek meg a külföldi „jó gyakorlatokkal”, a másik új alprogram pedig a zenei oktatást célozná.

A folytatásban a Cseh Tamás Program első évéhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen eredményekről, tapasztalatokról kérdezte a meghívott vendégeket Vass Norbert, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tudományos munkatársa. Dr. Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója a Cseh Tamás Program könnyűzenei örökség alprogrammal; Prieger Szabolcs rádiós, zenész, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatóhelyettese a média-, valamint a klubtámogatási alprogrammal; Tóth Tamás, a HungaRiddim zenekar basszusgitárosa pedig a kezdő zenekarokat támogató alprogram mellett az előzenekari alprogrammal kapcsolatos benyomásairól számolt be.

Az 1956 utáni időszakban – egészen 1990-ig – a klubmozgalom virágkorát élte, 1968 és 1972 között körülbelül 3000 klub működött Magyarországon – mondta dr. Csatári Bence a könnyűzenei örökség alprogram szakértője. E klubok azonban erősen pártállami kontroll alatt álltak: egyrészt az MSZMP Központi Bizottságának Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya, másrészt pedig az Agitációs és Propagandabizottság ellenőrizte a könnyűzenei életet és azon belül a koncerthelyszíneket – mesélte a történész. Hozzátette: az is előfordult, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szintén szemmel tartotta ezeket a helyeket, sőt a klubok java részét ők maguk alapítottak és kezelték. A rendszerváltozás előtti könnyűzenei kultúra alaposabb, sokoldalúbb megismeréséhez nagy mértékben hozzájárulnak a könnyűzenei örökség alprogram keretében készülő élet- és karrierinterjúk – hívta fel a közönség figyelmét a történész – hiszen azok egy-egy szubjektív szemponttal, személyes narratívával gazdagítják ismereteinket. De Csatári hasonlóan eredményesnek látja az Azok a régi csibészek címmel, a könnyűzenei örökség alprogram által indított poptörténeti talkshow-sorozatot, amelynek keretében olyan zenészikonok mesélnek élménydús mindennapjaikról, mint Nagy Feró vagy Bródy János.

A számos kulturális program mellett az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ azt is célul tűzte ki, hogy helyet biztosítson könnyűzenei produkcióknak. A 2007-ben létrejött AGORA Savaria Filmszínházában főleg a fiatal, feltörekvő zenekarok mutatkozhatnak be, a Művelődési és Sportházban pedig a nagyobb koncerteket tartják – mondta Prieger Szabolcs. A Cseh Tamás Program klubtámogató alprogramjában nyertes intézmény igazgatóhelyettese hangsúlyozta: az ilyen pályázatoknál fontos a folytonosság – egy igazán jó klubot hosszú évek alatt lehet felépíteni, és a közönséget becsábítani a programjaira. A médiatámogatás alprogramban is érintett Prieger Szabolcs rádiósként megjegyezte: szívesen támogatják a helyi – akár kezdő – zenekarokat, sokszor hívják be őket a rádióba, sőt kisebb akusztikus koncerteket is szerveznek számukra. „Sajátos misszió az, hogy a még kevésbé ismert zenekarok számait lejátsszuk, hiszen így lesznek belőlük országosan keresett együttesek” – mondta.

Szintén Cseh Tamás Program-nyertes a HungaRiddim zenekar, melynek basszusgitárosa, Tóth Tamás a beszélgetésen elmondta: a zenekar 2011 márciusában alakult, és kezdetben főként utcazenéltek. „Amit csinálunk, az tényleg örömzene” – tette hozzá. Kétszeresen is óriási lehetőség számukra a program, hiszen az előzenekarokat támogató alprogramnak köszönhetően többször is felléphettek az Ocho Macho, ma már Nagy-Szín-Pad!-nyertes zenekarral. „Megosztották velünk a szaktudásukat, profi gondolkodásmódot adtak át nekünk” – emelte ki Tóth Tamás az együttműködés, a közös zenélés pozitívumait, majd hozzátette: a zenész szakmában nagyon fontos a következő generáció kinevelése, ezért ők is nagyon sok fiatal zenésszel tartják a kapcsolatot.

A jó hangulatú beszélgetés mindhárom meghívottja egyetértett abban, hogy szükség van egy, a hazai könnyűzene intézményrendszerét komplex módon támogató programra.   

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |