Művészek a pandémia idején

Az Örökség Műhely soron következő állomásán Kelemen István színművész, a Csajághy Laura Szabadtéri Színpad igazgatója, Pető Hunor képzőművész, valamint Ignácz Attila zenész, fény- és hangtechnikus beszélgetett a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban az elmúlt másfél év eseményeiről, hatásairól, és produktumairól S. Töttő Rita újságíró, szerkesztő, illetve fotográfus moderálása mellett.


A beszélgetésen a résztvevők a pandémia hatásairól, valamint a járvány által befolyásolt mindennapokról nyilatkoznak. Pető Hunor képzőművész elmondása szerint nehezen élte meg a koronavírus első hullámát, majd a meglévő, ám még néhol kidolgozásra váró alkotásait vette kézbe. Ignácz Attila a tavalyi év pénzügyi nehézségeit is megemlíti, kiemelve, hogy sok munkatársa, illetve beosztottja veszítette el a pandémia miatt a megélhetését. A beszélgetésből továbbá kiderül, hogy az elmúlt másfél évben a művészek az online lelketlen térbe kényszerültek átköltözni.

Kelemen István számára mondhatni kreatívan és produktívan telt ez az időszak, ugyanis szavalatokat, hangoskönyvet, prózai darabokat készített az online térben. Pető Hunor ez idő alatt a félbehagyott munkáit vette elő. A képzőművésztől eddig sem állt messze a digitális világ, így kifejezetten pozitívan élte meg, hogy kiállításai virtuálisan is elérhetőek. Azt is elárulta, hogy a jövőben az online kiállításmegnyitókat, illetve az online tárlatok a személyes rendezvényekkel párhuzamosan tervezi folytatni. Az elmúlt években Ignácz Attila számára elkezdődött egy álom, s újfajta dologba vághatott bele: a pandémia ideje alatt online vett klasszikus énekórákat a zenész, így is fejlesztve önmagát.

A beszélgetésből kiderül, hogy a járvány által sújtott időszak a prioritásokat is megváltoztatta, ebben a résztvevők mindegyike egyetértett. Pető Hunor kiemelte, hogy az elmúlt másfél év legnagyobb tanulsága az volt, hogy ráeszmélt: “Élni jó!”. A résztvevők szemléletmódja mind a magáléletben, mind pedig a munkásságukban is fordulóponthoz ért. A kerekasztal-beszélgetés pozitív jövőképpel, az idei nyár terveivel zárult a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett kerekasztal-beszélgetés teljes egészében megtekinthető itt:

 
 
Az Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |