Kerekasztal-beszélgetés a Velencei-tavi kulturális élet kapcsán
Az Örökség Műhely sorozatunk következő állomásán a Velencei-tavi kulturális életet járjuk körül. A beszélgetésen arra keressük a választ, hogy az elmúlt évek fejlesztései, eredményei mellett a jelenleg is tartó pandémia időszaka alatti kihívások, valamint a hamarosan elérkező újranyitás milyen lehetőségeket hozott, a kulturális intézmények jelenleg mely tervekkel rendelkeznek és a háttérben milyen előkészületeket zajlanak. A kerekasztal-beszélgetésen Rodics Eszter, a kápolnásnyéki Halász-kastély igazgatója, Dr. Görög István, a Katonai Emlékpark Pákozd ügyvezetője, valamint Ocsenás Katalin, a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ igazgatója vesz részt a Vörösmarty Rádió szervesztő-műsorvezetője Sasvári Csilla moderálása mellett. Az eseményre a Halász-kastélyban kerül sor.
A beszélgetésen az előadók a térség adta lehetőségeket tekintik át, majd a tó körüli kulturális rendezvényszervezők a közös együttműködés fejlesztését vázolják fel. A beszélgetés során a pandémia által sújtott elmúlt tizennégy hónap is előtérbe kerül.
A beszélgetésből kiderül, hogy a pandémia időszaka alatt a Rodics Eszter vezette Halász-kastélyban bár létrejöttek online tartalmak, a háttérben az intézmény folyamatosan azon dolgozott, hogy felkészüljön az „igazi” szezonra. A Katonai Emlékpark Pákozdban a fejlesztések és a felújítási munkálatok kerültek előtérbe, továbbá filmfelvételek is készültek az Emlékparkban, mondja Dr. Görög István. A Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ a munkatársak megtartására, illetve a helyiekkel együttműködve a közösség megtartására fektette a hangsúlyt.
A beszélgetésen továbbá az is elhangzott, hogy a közös együttműködést mindegyik résztvevő fontosnak találja. Mindannyiunkat erősíti, ha a helyiekkel együttműködve mutatjuk be saját kincseinket, így annyit tudunk egymásért tenni, hogy figyelünk egymásra. Épp ezért is volt fontos a pandémia ideje alatt a helyi művészek lelki erősítése és a meglévő baráti kapcsolatok ápolása.
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett kerekasztal-beszélgetés teljes egészében megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=n-eyeuuUSR4
Az Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.