Nyitott terek - Inklúzió a múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet, a Felelős Szülők Iskolája és a Mozaik Múzeumtúra 2023. június 5-én közös szakmai napot rendez a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében Nyitott terek – Inklúzió a múzeumbancímmel.
Képek: Magyar Nemzeti Múzeum
A rendezvény a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet közötti együttműködés megkötésének, valamint a közös kiadványsorozat készülő első kötetének apropóján kerül megrendezésre. A két intézmény kooperációjának célja elősegíteni a múzeumi inklúziót, a különböző hátrányos helyzetű csoportok kulturális javakhoz való hozzáférését az intézményi oldal fejlesztésével és az érintettek informálásával, bátorításával. A beszélgetéseken fogyatékosságügyi szakemberek, tapasztalati szakértők és a múzeumi világ képviselői tartanak előadásokat, workshopokat, valamint osztják meg élményeiket, gondolataikat egymással, pedagógusokkal és a szakmai nap résztvevőivel.
Az elméleti és gyakorlati kérdéseket egyaránt vizsgáló szakmai napon néhány rövidebb, az alapfogalmakat tisztázó előadást követően két izgalmas kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül, elősegítve a fogyatékosságügyi és a múzeumi szektor közötti diskurzust és a közös munkát. A tapasztalatcserét követően három interaktív workshop közül választhatnak az érdeklődők: Kommunikációs akadályok a múzeumban, Múzeum autista szemmel és Kerekesszékkel a múzeumban. Tekintettel a programok jellegére, kérjük, hogy a jelentkezéssel egy időben jelöljék meg azt is, mely workshopon kívánnak részt venni. A foglalkozások ideje előre láthatóan 45 perc lesz, két esetben a maximális létszám 25-25 fő.
Szakmai nap a Magyar Nemzeti Múzeumban
2023. június 5., hétfő 10.00-13.35
Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem
A szakmai nap részletes programja
9:30 – 10:00 Regisztráció
Köszöntők
Dr. Hammerstein Judit főigazgató-helyettes, Magyar Nemzeti Múzeum
Mikulás Franciska, Fogyatékosságügyi Igazgatóság, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Makranczi Zsolt, Innovációs és Képzési Igazgatóság, Magyar Nemzeti Múzeum
Előadások
10:30 – 10:45 Egyenlő esélyű hozzáférés fogalma a múzeumban
Farkasné dr. Gönczi Rita fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
10:45 – 11:00 Mondjam vagy mutassam? A kommunikációs akadálymentesítés alapelvei fogyatékos személyek esetében
Tóth Mónika fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
11:00 – 11:15 Könnyen érthető kommunikáció a múzeumban
Farkasné dr. Gönczi Rita fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Kerekasztal-beszélgetések
11:15 – 12:00 Találkozások a múzeummal, találkozások a múzeumban
Résztvevők:
Farkasné dr. Gönczi Rita fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Gáva Szabina múzeumpedagógus Magyar Nemzeti Múzeum
Tóth Mónika fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Varga Lujza (PhD) Főigazgatói Kabinet kabinetvezető-helyettes, Projektkoordinációs és Kiállításszervezési Főosztály főosztályvezető Magyar Nemzeti Múzeum
Moderátor: Ábel Adrienne kulturális menedzser, Magyar Nemzeti Múzeum-OMMIK
12:00 – 12:30 A múzeumi tér kialakítása fogyatékkal élők számára
Résztvevők:
Kerekes Valéria pedagógiai szakértő, mese és játékkutató, ELTE TÓK mestertanára
Vattay Liliána múzeumpedagógus, Magyar Nemzeti Múzeum–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
Moderátor: Tibenszky Moni Lisa újságíró, Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője
12:30 – 12:50 Kávészünet
Workshopok
12:50 – 13:35
Kommunikációs akadályok a múzeumban (max. 25 fő)
Tóth Mónika, fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Gáspár Nóra fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Múzeum autista szemmel (max. 25 fő)
Kiss Nikolett fogyatékosságügyi referens, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Révész Szabolcs titkársági munkatárs, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
Kerekesszékkel a múzeumban
Bovier György kerekesszékes szakértő, integrációs tréner
Kerekes Valéria pedagógiai szakértő, mese és játékkutató, ELTE TÓK mestertanára
Vargacz Alexandra élménytréner, a Bátor Tábor önkéntese, a Felelős Szülők Iskolája másik ügyvezetője
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a múzeumi szférából, a fogyatékosságügy és a pedagógia területéről.
A szakmai napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Részvételi szándékát kérjük ezen a linken jelezze!
Időpont: 2023. június 5., érkezés és regisztráció 9:30-tól
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem
Szervezők: Magyar Nemzeti Múzeum, Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet, Felelős Szülők Iskolája, Mozaik Múzeumtúra