Mozaik élmény - A Múzeum Mindenkié!

Inkluzív Mozaik Múzeumtúra Nap a Néprajzi Múzeumban

2023. május 3-án az Örökség Kultúrpolitikai Intézet a Néprajzi Múzeummal együttműködve Mozaik Múzeumtúra Napot szervezett, melynek elsődleges célja az inklúzió volt, így a múzeum ezen a napon fogyatékossággal élő és tipikus fejlődésű diákokat foglalkoztatott programjain. A tanulók vegyes csoportokban, ingyenes programokon vehettek részt a budapesti Néprajzi Múzeum különböző kiállítási tereiben.

 

A nap alapvető célkitűzése volt, hogy a csoportok lelki, fizikális kapcsolatba kerüljenek egymással, miközben interaktív módon, közösen fedezik fel a múzeum különböző kiállításait, tereit. Az aprólékosan összeállított programok, integrált foglalkozások lehetőséget teremtettek a kortárs kapcsolatépítésre és a tanulók szemléletének formálására.

A pedagógusok visszajelzése alapján az érzékenyítés egyértelműen sikeres volt, a tipikus fejlődésű nebulók megtapasztalhatták, hogy fogyatékossággal élő kortársaik is ugyanúgy éreznek, gondolkodnak, mint ők, és a humor révén, valamint egymás megértésének igényének köszönhetően valódi kapcsolódás történt a gyermekek között.

A rendezvényen először Kolostori Kincső múzeumpedagógus köszöntötte a gyermekeket és tanárokat, ezután a vegyes csoportok különböző inklúzív foglalkozásokon vettek részt. A gyermeknek lehetőségük nyílt arra, hogy megismerjék a múzeum különböző kiállításait. Az interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások keretében pedig a fiatalok közösen énekelhettek, zenélhettek, kipróbálhatták magukat az Activity-ben, ismeretterjesztő filmeket nézhettek meg, sőt, még tárgyakat is tervezhettek.

Az integrált programcsomag végén a diákokat és kísérő tanáraikat lenyűgöző élmény várta: „Kézjelek használata” címmel tekinthették meg a siket és hallássérült diákok kórusának zenés bemutatóját. A fellépés óriási sikert aratott a közönség köreiben.

A Mozaik Múzeumtúra Nap sikerességéről, az integrált foglalkozásokon kialakult kapcsolatokról, s az interaktív múzeumpedagógiai programokról 2023. május 10-én egy hivatalos sajtótájékoztató keretében adunk tájékoztatást.
A nyilvános eseményen délelőtt 10 órakor Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója köszönti a vendégeket, majd Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra program vezetője szólal fel. Az esemény második részében Kolostori Kincső, Molnár József múzeumpedagógusok és az érintett tanárok összegzik a rendezvényről kialakult tapasztalataikat. A sajtónyilvános esemény végén a hallgatóság felteheti kérdéseit, moderátor: Berényi Marianna, a Néprajzi Múzeum Kommunikációs főosztályvezetője.

Időpont: 2023. május 10. (szerda) 10.00 – 10.45
Helyszín: Budapest, Néprajzi Múzeum (Dózsa György út 35, 1146) MÉTA tér

A nyilvános rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk, azonban a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt a részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, a részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen jelezzék!

 

A Mozaik Múzeumtúra Nap a Néprajzi Múzeummal együttműködve, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, s az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásában valósul meg.

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |