MOZAIK MÚZEUMTÚRA ROADSHOW - GÁRDONYI MŰHELY KASTÉLYKÖZELBEN

2022. október 20-án újra Mozaik Múzeumtúra Roadshow ezúttal Kápolnásnyéken. A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola és a Mozaik Múzeumtúra interaktív élménypedagógia napján a kápolnásnyéki Halász-kastély és a Halász Gedeon Eseményközpont tárja ki kapuit a gyermekek előtt.

100 éve hunyt el a magyarok által 2005-ben az ország legnépszerűbb könyvének megszavazott Egri csillagok írója Gárdonyi Géza. Az ő különleges, varázslatos világába nyerhet betekintést, aki részt vesz a Mozaik Múzeumtúra és a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola műhelynapján. A nap során ezen kívül a fiatalok játékosan ismerhetik meg a Halász-kastély történetét és épületét is „gyermeki perspektívából”, valamint játszhatnak, szórakozva tanulhatnak, és persze felfedezhetik a csodálatos kastélyparkot is, miközben különleges tudással gazdagodhatnak.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet – mint a Mozaik Múzeumtúra program ötletgazdája és megvalósítója – a Néprajzi Múzeum és a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület szakmai támogatásával 2014-ben indította el a Mozaik Múzeumtúra programot. A program célja, hogy bemutassa és megismertesse a látogatókkal a magyarországi múzeumok sokszínű kínálatát. A Mozaik Múzeumtúra 2016-ban indult Roadshow programjait vidéki helyszíneken rendezték meg, ahol az intézet a helyi múzeumokkal, muzeális intézményekkel közösen múzeumi napokat szervezett, változatos programokkal, különleges tárlatvezetésekkel, társművészeti előadásokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal.
A Mozaik Múzeumtúra Roadshow eddig 21 városba jutott el, ahol a 61 részt vevő múzeum közreműködésével megtartott 224 múzeumi programon közel 25 000 ember vett részt.

A MOZAIK MÚZEUMTÚRA ROADSHOW részletes programja:
2022. október 20., csütörtök
Halász Gedeon Eseményközpont (Kápolnásnyék, Kazinczy u. 22-30, 2475)

8.30-9.00 GYÜLEKEZŐ
A Halász Gedeon Eseményközpont közösségi terében frissítő várja az érkezőket

9.00 KÖSZÖNTŐ
Köszöntőt mond Rodics Eszter, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke és Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra Program vezetője

9.05 AZ EZERARCÚ GÁRDONYI CÍMŰ UTAZÓ-KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA
A kiállítást megnyitja Bakonyi István irodalomtörténész

9.20 GÁRDONYI GÉZA VARÁZSLATOS VILÁGA
Sz. Király Júlia irodalomtörténész, Gárdonyi-kutató interaktív előadása az íróról

10.15-12.15 MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK KÉT HELYSZÍNEN BÁNYAI BALÁZS TÖRTÉNÉSSZEL ÉS PÁPAI JUDIT ÉLMÉNYPEDAGÓGUSSAL
Bányai Balázs történész interaktív és rendhagyó tárlatvezetés keretében ismerteti meg a résztvevőkkel a kápolnásnyéki Halász-kastélyban és Fejér megye más kastélyaiban élő nemesi és főúri gyermekek életét. A program során megelevenednek a gyermekek és szüleik kapcsolata, a nevelésükben részt vevő személyzeti tagok faladatai, az ifjak nevelése, oktatása és életük jellemző terei, beleértve az otthont, a parkokat, és különböző szintű iskoláikat.

Tanító, újságíró, író, költő, drámaíró, zenész, világutazó, humorista, fotográfus, festő, illusztrátor, műfordító, lapszerkesztő, dalszöveg-író, hegedűművész, nemzetközi szintű sakk-játékos, tovább is van, mondjuk még? Hogy ki volt ez az ezerarcú varázsló? Erről tudhatnak meg többet az érdeklődők Pápai Judit magyar szakos pedagógustól, természetesen játékkal fűszerezve, nagyszerű nyereményekért.

9.05-12.15: GÁRDONYI ZSIBONGÓ A KISEBBEKNEK
• Játéktár: játékos feladatok, színezők, vetélkedő a Gárdonyiról szóló Szentjánosbogárkák című foglalkoztató füzetből
• Kaland a kastélyparkban
• Falatozás: kakaó, kalács

12.30-13.00 A VOX MIRABILIS KAMARAKÓRUS KONCERTJE

A programok ingyenesek!
Regisztrálni az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehetséges!

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |