Kultúrvízió ’21 - Véget ért az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Kultúrvízió című online sorozatának 2021-es évada

A 2012-ben alapított Örökség Kultúrpolitikai Intézet egyik kiemelt célja a magyar kultúra sokszínűségének bemutatása, a gazdag magyar kultúrkincs megőrzése, valamint megismertetése és ezáltal a magyar kulturális identitás megerősítése. Az Intézet a fenti célok elérése érdekében 2021-ben Kultúrvízió címmel indított online sorozatot, melynek keretében öt kulturális esemény, illetve előadóművészeti produkció audiovizuális rögzítésére, majd azoknak online közzétételére került sor.

A különböző, színvonalas koncertek a kápolnásnyéki Halász-kastéllyal kötött szoros együttműködésnek köszönhetően valósultak meg. Az eseményeket az Örökség Kultúrpolitikai Intézet 2021-ben folyamatosan publikálta a közönségnek, a felvételek jelenleg is megtekinthetők az Intézet hivatalos weboldalán, illetve annak YouTube csatornáján, továbbá az Örökségintézet közösségi média oldalán, amely az elmúlt időszakban egyre több látogatót, s ezzel együtt kattintást hozott.

A koncerteket a fővárostól nem messze, Kápolnásnyéken a Halász-kastélyban, illetve annak hangulatos kertjében rögzítette a stáb. A videóanyagokat az Örökség Kultúrpolitikai Intézet a hivatalos YouTube, közösségi, valamint weboldalán tette közzé, hogy mindenki számára elérhető legyen.



A sorozat első alkalmán, 2021 májusában Bartek Zsolt klarinétművész és Papp Tímea hárfaművész komolyzenei előadását publikáltuk. A videóban a nagyszerű zeneszerző, Johann Sebastian Bach legszebb dallamai csendültek fel a klarinét és a hárfa jóvoltából. A felvételt itt tekintheti meg: Bach Mindenkié

A Kultúrvízió fantázianevet viselő sorozatunk következő állomásán Rákász Gergely koncertorgonista „Lords of the Organ – Castle Edition” című előadását tettük közzé. A felvételből kiderül, hogy Rákász Gergely művészien ötvözte koncertjén a klasszikus zenét a show és a performance elemeivel. A felvétel ezen a linken érhető el: Rákász Gergely koncertorgonista



Harmadjára a Savaria Barokk Együttes szabadtéri koncertjét publikáltuk. A La donna abbandonata – Elhagyott asszonyok című barokk előadás Jónás Krisztina és Ducza Nóra szopránénekesnők közreműködésével valósult meg. A Németh Pál vezette együttes kápolnásnyéki koncertjét augusztus 18-tól, szerdától tekinthette meg online a közönség. A barokk koncertet itt tekinthetik meg: Savaria Barokk Együttes



A sorozat negyedik alkalmán Keresztury-Albert Zsolt: Hétköznapok a Pusztában című koncertjét tettük közzé. A zeneszerzői estről készült felvétel az alábbi linken érhető el, a koncerten a zongora- és kamaraművek előtt a kapcsolódó népdalokat autentikus formában is meghallgathatja a közönség: Keresztury-Albert Zsolt: Hétköznapok a Pusztában

Kultúrvízió sorozatunk utolsó alkalmán, október 13-án a Tercina együttes munkásságával ismerkedhetett meg a nagyérdemű. A Kállay Katalin, Vitárius Piroska és Győri István alkotta háromtagú régi zenei formáció Encore című koncertjén a kora barokktól a romantikáig csendültek fel a művek. A videót a linkre kattintva nézhetik meg: Tercina együttes

Kövesse előadásainkat Youtube csatornánkon és Facebook oldalunkon.

A kulturális események felvétele és online közzététele az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével valósult meg.

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |