Első mérföldkövéhez ért a Mozaik Múzeumtúra Virtuális Roadshow - Vakációzzunk a múzeumokkal! játékos programsorozata

Mennyire ismerjük hazánkat? Mit tudunk a négy nagy tavunkról?

 

Július 28-án indult útjára a #maradjitthon kampányhoz csatlakozva a Vakációzzunk a múzeumokkal! virtuális múzeumpedagógiai roadshow, mely hazánk négy legnagyobb tavát mutatja be főként gyerekeknek, családoknak. A Mozaik Múzeumtúra és a Felelős Szülők Iskolája által 10 napja elindított  játékos ismeretterjesztő program  videós anyagait már több, mint 16 ezer alkalommal nézték meg, míg a múzeumi játékokat, aloldalakat, több mint hatezerszer töltötték le.

 

Ki mit tud a nagy tavainkról? című kvíz - 65%-ban helyes válaszok születtek.

 

Balatoni József, alias Jocó bácsi, a Mozaik Múzeumtúra iskolai programjának szakmai házigazdája által összeállított redmenta kvízben megadott válaszok több, mint 65%-ban helyesek voltak. Itt földrajzi, történelmi érdekességek szerepeltek a kérdéseknél, néhány opcionálisan megadott válasszal. Célunk az volt, hogy a helyszíneket és információkat tegyük összhangba a diákok fejében is. „Természetesen van mit fejlődni, de itt pont ez a lényeg, a játékos tanulás. Én nagyon örülök, hogy ilyen módon dolgozzuk fel hazánk történelmét, érdekességeit, nem csak diákoknak, de a szülőknek is van mit tanulniuk.” – fogalmaz Jocó bácsi.

 

A tartalmak egész nyáron elérhetőek, aki még nem mérette meg a saját tudását az alábbi oldalon megteheti.

https://www.mozaikmuzeumtura.hu/vakaciozz-a-muzeumokkal

 

A négy régió múzeumpedagógiai játékaiban tavanként a legnépszerűbb múzeumok/kiállítóhelyek a következők voltak:

 

Balaton – Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Velencei-tó – Bory-vár

Tisza-tó - Györffy István Nagykun Múzeum

Fertő tó - Fertő-Hanság Nemzeti Park

 

A látogatóknál legnépszerűbbek a videós tartalmak voltak, emellett szerették a játékos kvízeket, totókat is.

 

Érdekesség, hogy Ausztriából, Romániából, Németországból, sőt igen sokan az USA-ból is kitöltötték  a kvízeket, játszottak a négy tó tematikus programunkon. A Vakációzzunk a múzeumokkal! múzeumpedagógiai feladatai továbbra is elérhetőek.

 

Természetesen ezek csak részadatok, miként a program sem áll meg, a feladatok, a négy tavunkat bemutató videók, virtuális séták és kvízjátékok továbbra is elérhetőek a www.mozaikmuzeumtura.hu oldalon. Reméljük, hogy a tanév közeledtével akár a családok, akár már a pedagógusok körében népszerű lesz ezeken a feladatokon keresztül „feldolgozni” a nyári élményeket, tanulni a kulturális örökségeinkről, hagyományainkról. A roadshow segítségével remélhetőleg minél több családnak tudtunk programlehetőséget mutatni, hisz itthon is megtalálhatóak a kulturális kincsek. #maradjitthon

 

A program az alábbi oldalon érhető el:

https://www.mozaikmuzeumtura.hu/vakaciozz-a-muzeumokkal

 

További részletek a Mozaik Múzeumtúráról:

Web:               https://www.mozaikmuzeumtura.hu

Facebook:       @mozaikmuzeumtura

Instagram:      @mozaikmuzeumtura

Youtube:         Mozaik Múzeumtúra

 

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg, a Néprajzi Múzeum szakmai támogatásával és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásában.

 

Eseménynaptár

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |