500 múzeum és kiállítóhely a Kárpát-medencében
Könyvünk – a Mozaik Múzeumtúra program keretében megjelent 300 múzeum és kiállítóhely Magyarországon című kötet javított és bővített kiadása – a legfontosabb magyarországi, valamint magyar vonatkozású határon túli múzeumokat és kiállítóhelyeket mutatja be. Célja, hogy átfogó képet nyújtson a magyar múzeumi szféráról, felmutatva annak sokszínűségét, jól ismert és rejtett értékeit, érdekességeit, s hogy ezáltal az intézmények közelebbi megismerésére, felkeresésére ösztönözze olvasóját. Bízunk benne, hogy a kötet hasznos útikalauzként szolgál majd az érdeklődők számára, legyen szó rutinos múzeumlátogatókról, tartalmas hétvégi kikapcsolódást kereső családokról vagy akár az osztálykirándulás programját tervező pedagógusokról, határainkon innen és túl egyaránt.
A múzeumokat a kiadvány regionális bontásban tartalmazza, a könnyebb eligazodást a kötet végén található mutatók és térképek segítik. A kötetben állami, önkormányzati, egyházi és magánfenntartású intézmények is szerepelnek; ezek többségükben hivatalosan is múzeumok, de találunk köztük olyanokat is, amelyek bár nem rendelkeznek múzeumi besorolással, mégis így élnek a köztudatban, ezért feltétlenül helyük van egy ilyen áttekintésben. A kiválasztott ötszáz helyszínt rövid, informatív szócikkek mutatják be, melyek tartalmazzák az intézmények elérhetőségeit – cím, telefonszám, e-mail és honlapcím – is.
Magyarországi viszonylatban először is az országos vagy regionális jelentőségű – tehát az adott településen, kistérségen túlmutató – gyűjteménnyel rendelkező intézmények szerepelnek a kötetben: ide sorolható a fővárosi intézmények jelentős része és a megyei hatókörű városi múzeumok. Mindezt további városi múzeumok, gyűjteménnyel is rendelkező várak és kastélyok, valamint az országos szakmúzeumi hálózatok fontosabb egységei egészítik ki. A kisebb intézmények közül jellemzően azok kerültek be a kötetbe, amelyek országosan egyedi gyűjteménnyel rendelkeznek, illetve egy-egy kiemelkedő magyar alkotó – író, képzőművész, zeneszerző – munkásságára fókuszálnak. A határon túli területek esetében az intézmények és gyűjteményeik magyar vonatkozásait egyaránt figyelembe vettük, és itt is a lokális jelentőségen túlmutató múzeumokat részesítettük előnyben.
A könyvet megvásárolhatja az Alexandra és a Libri könyvesboltokban, számos múzeumban és Tourinform irodában , valamint közvetlenül a kiadótól is 30 %-os kedvezménnyel (+ postaköltség), érdeklődni az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tud.
Ára: 4.700 Ft