Kerekasztal-beszélgetésünkön mutatták be L. Simon László 600 oldalas albumát

Tizenegy év az Országgyűlésben” címmel rendezte meg 2024. szeptember 7-én, szombaton délután legutóbbi Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetését az Örökség Kultúrpolitikai Intézet. A rendezvényre a kápolnásnyéki Kastélykert Étteremben (Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10, 2475) került sor, délután 18 órától.


Fontos állomás volt Intézetünk életében legutóbbi Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetésünk: az esemény keretében mutatták be ugyanis a közönségnek a „Tizenegy év az Országgyűlésben” című, L. Simon László volt országgyűlési képviselői munkáját összefoglaló monumentális albumot. A rendezvényen az albumról, a képviselői szerepről, a parlamenti politizálásról, és a magyar politika hazai és nemzetközi megítéléséről Halász János országgyűlési képviselő, korábbi államtitkár, Nagy Gábor Tamás politikus, és L. Simon László volt országgyűlési képviselő beszélgetett Gulyás István, az "Ez itt a kérdés" műsorvezetőjével. Az eszmecsere során szó esett L. Simon László pályájának főbb állomásairól, és azokról a kihívásokról is, melyekkel ez idő alatt kellett szembenéznie a politikusnak.


A beszélgetésen kiderült: a 600 oldalas, monumentálisnak nevezhető album több évnyi megfeszített szakmai munka eredménye, amely részletesen mutatja be L. Simon László országgyűlési képviselői munkájának összesen 11 évét, szinte napra pontosan. A fotókkal gazdagon illusztrált kötetben a legapróbb megmozdulásoktól, a legnagyobb vállalásokig megtalálható minden olyan munka, amelyhez L. Simon László valamilyen módon kötődik. A szeptember 7-i rendezvény a közönség kérdéseivel, majd dedikálással ért véget.


Fotók: Kőmives András

Az Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés teljes egészében megtekinthető:

 

A program a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |