Színes programok várták az érdeklődőket az idei Múzeumok Éjszakáján

Az idei évben is részt vett a Mozaik Múzeumtúra a Múzeumok Éjszakáján. 2023. június 24-én, szombaton délután 16 óra és este 20 óra között színes programok várták az érdeklődőket a budapesti Néprajzi Múzeumban.

 

Családok éjszakája a Néprajzi Múzeumban a Múzeumok Éjszakáján
Délután 16.00 és 16.45 között BABASZÍNHÁZ várta a közönséget, a Pesti Magyar Színház által fejlesztett csecsemőszínház ugyanis a Néprajzi Múzeumba látogatott. Az előadás időtartama a gyermekekhez igazodva 20-25 perc volt, melyet közös játék zárt a színészekkel. A program kiegészült a Néprajzi Múzeum MÉTA BABA – Kultúrába cseperedünk című múzeumi foglalkozássorozat egyik elemével.

16.00 és 17.30 között Erdős Kamill nyomán ismerhették meg kicsik és nagyok egy-egy cigány történetet. Például a kistestvéreit nevelő Terka és a cigánykovácsként elhíresült László életét. Kiderült, hogy telik egy napjuk, s, hogy min változtatnának, ha lehetne. Az érdeklődők riporterekké és riportalanyokká válhattak, az UCCU Alapítvány tagjainak segítségével pedig igazi válaszokra lelhettek.
17 és 18 órától Ethnosound - cigányok zenéje címmel tartottak interaktív koncertet - kanna workshopot, valmint ének és tánctanítást. A különleges zenei programba bekapcsolódók nem csak megismerhették, de ki is próbálhatták a kannát, mint hangszert. A foglalkozások Balogh Gusztáv „Csompi” és Kovács Antal Máté közreműködésével valósultak meg.

A GOMBOLD MAGAD EGY KÉPREGÉNYBE! című program 17:00 – 19:30 között olyan kérdésre kereste a választ, mint például: hogyan kerültek vissza a hatalmas ezüstgombok a cigány bíró mellényére? A gyermekek motívumok-, gombok-, helyek-, és az Erdős Kamill kiállításon szereplő arcok kosarából írhattak és rajzolhattak, folytathatták a történeteket. Ugyanebben az idősávban egy cigány mese szereplőit is megformálhatták a gyermekek és szüleik a Zárvatermő és az Istennel talállak, testvérem! című kiállítás tárgyainak segítségével, cérnaszálakból.

Este 19 órától pedig a NAGYECSEDI TÁNCHÁZ szórakoztatta a látogatókat: a vendégek elkoptathatták cipőik sarkát az autentikus cigánytánc mesterével, Balogh Zsolttal, az ő vezetésével sajátíthatták el kicsik és nagyok a nagyecsedi cigánytánc alapjait - élőzenei kísérettel.

A programok a Néprajzi Múzeum és a Mozaik Múzeumtúra együttműködésével valósultak meg.

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |