Mélyebb szinten kell megismernünk az orosz lelkületet - Hammerstein Judit: Oroszok és magyarok című könyvének bemutatója

2022. szeptember 19-én, hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében mutatta be az Örökség Kultúrpolitikai Intézet hivatalos keretek között Hammerstein Judit: Oroszok és magyarok. Magyar írók Oroszország- / Szovjetunió-tapasztalata az 1920-1930-as években című kötetét. A Nyugat-eurázsiai idő sorozat hetedik kiadványáról a szerzővel Dr. Gyarmati György történész, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke beszélgetett Gulyás István, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője moderálása mellett.

 

A hétfő délután 17 órakor kezdődő könyvbemutatóra közel 60 érdeklődő gyűlt össze a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. A jelen lévőket L. Simon László köszöntötte, majd átvette a szót Gulyás István, aki letehetetlen könyvként jellemezte a szerző művét, megemlítve, az olvasásakor hajnalban ébredt rá, hogy háromszáz oldal csak úgy elillant a szemei előtt. Gulyás István a későbbiekben kérdéseivel végig mederben tartotta a beszélgetést és mindenkinek többször is lehetőséget adott a felszólalásra.

Hammerstein Judit szerzőt régóta érdekli az orosz történelem és az ellentmondásos, kettős lelkülete a népnek. Bevezetőjében megemlítette, hogy a nyugati országok orosz rajongása már a XIX. században elkezdődött és az 1930-as években is jelen volt, noha a sztálini brutalitás és diktatúra éppen akkor volt a csúcsán. Ez a kötet nem csak az oroszokról szól, hanem rólunk, magyarokról is, a korabeli magyar írók szemüvegén keresztül, akik utazásuk során megfigyelték az orosz világot és embereket. A Horthy korszakban Illyés Gyula és Nagy Lajos miként gondolkodott az oroszokról? Hammerstein Judit kiemelte, hogy igen meglepő módon a két magyar író, aki kiutazott 1934-ben a Szovjetunióba, ugyanazokon a programokon vettek részt, mondhatni ugyanazt látták, mégis két teljesen más országot festettek le visszaemlékezéseikben. A szerző a művében épp ezt az ellentmondásosságot szerette volna érzékeltetni, a hihetetlenül sokszínű, mély érzelmi és intellektuális gazdagságot (ami az orosz művészetben is markánsan jelen van), valamint a kiábrándultságot, az illúzióvesztést és természetesen a hatalom brutalitását is.

L. Simon László megemlítette, hogy őt is komoly érdeklődés vezette az orosz kultúra és művészetek iránt, ezzel együtt egyfajta berzenkedést is érez az ország sötét múltja és jelene miatt. A szovjet megszállásra utalt ezt követően, hogy mit műveltek az 1944-ben bevonuló katonák a magyar néppel. Ezt a mai napig nem tudja kitörölni az emlékezetéből. Véleménye szerint a nagy orosz narratíva az idők során nem változott, simán hazudnak a filmjeikben, a kommunikációjukban, a lényeg, hogy kifelé mindig valamiféle idealizált képet mutassanak magukról. A magyar írók is tulajdonképpen a Patyomkin-úton lettek végig vezetve látogatásuk során, tehát azt mutatták meg nekik az országból, amit láttatni szerettek volna a külfölddel. Más kérdés, hogy a valóság gyakran áthatolt a hazugság ködfátylán, például lefogyott, éhező utcagyerekek képében. Hammerstein Judit könyvét nagyszerűnek tartja a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, mely tökéletesen érzékelteti azt a fajta kettősséget, mely Oroszországot jellemzi.

Németh Zsolt utalt a könyv témájának fájdalmas aktualitására is, hiszen a szomszédunkban dúl az ukrán-orosz háború. Kiemelte, hogy megkerülhetetlen ma az orosz politikához, kultúrához való viszonyulás. Mi magyarok azt hittük 1990-ben, hogy leváltunk erről a világról, azt hittük, minket ez már nem érinthet, de hát nem ez a helyzet. „Keresztény hívő reformátusként azt mondanám az oroszokról, hogy olyanok, mint a passió, ami brutális és szakrális egyszerre.” – jelentette ki.

Ezek egyidejű jelenléte ezen könyv lapjain nagyon plasztikusan jelenik meg, pont úgy, mint a mostani háborúban, melyben hátborzongató események történnek. Koestler és Holitscher egymás mellé helyezését szenzációsnak ítélte a kötetben. A Patyomkin-út kapcsán megemlítette, Márai Sándor fogalmazott úgy az 1920-as években, miszerint Moszkva a világ Pekingje, az elzárt titokzatos város, amelyről mindenki hazudik. A kapitalista és a bolsevik sajtó vállvetve. „Vajon most Oroszországnak a dosztojevszkiji arca, vagy a KGB-s arca fog érvényesülni?” – tette fel a költői kérdést az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, majd hozzátette, hogy az oroszok megismerése fontos feladat, és ebben nagy segítség a nemrég megjelent könyv. Ez a kötet nem csak arról a 10-20 évről szól, mint amit az alcím sugall, hanem az oroszok és a világ kapcsolatáról. A lengyelek nagyon ismerik az oroszokat, nekünk is komoly indokunk van arra, hogy a korábbinál lényegesen mélyebb szinten értsük meg őket – zárta mondandóját.

Gyarmati György professzor kifejtette, hogy Katalin és Nagy Péter óta nem lehetett a nyugatnak nem viszonyulni Oroszországhoz, Szentpétervár felépítését követően a nyugati országok is komoly érdeklődést kezdtek mutatni az oroszok felé. A professzor telitalálatnak minősítette, hogy a szerző összehozta ebben a témában Illyés Gyulát és Nagy Lajost, sőt, a könyv első felében tizennégy írót szedett össze, majd a második felében egymásra reflektáltatja őket, ezzel egyfajta orosz klubot létre hozva, melyben pozitív és negatív élmények egyszerre elevenednek fel. A műfajok is keverednek, szociológia, kultúrpolitika, kulturális antropológia, szinte minden jelen van. A professzor véleménye szerint Magyarországon ilyen színes spektrumú könyv még nem jelent meg a témáról.

A beszélgetés részt vevői mind egyetértettek abban, hogy Hammerstein Judit alapos kutatómunkájának köszönhetően egy egyedi, sok aspektust bemutató, intellektuális és lebilincselő mű jött létre, mely továbbgondolásra sarkallja az olvasót, egyben segít közelebb kerülni az orosz lelkület megértéséhez.

A másfél órás könyvbemutatót követően a szerző dedikálásával zárult az esemény.

Fotók: Kőmíves András

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesbolthálózatokban, valamint online az alábbi linken.

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |