Beszélgetés Csók István életéről és életművéről

A Csók István életművét bemutató, A derűs élet festője című kiállításhoz kapcsolódva szervezett kerekasztal-beszélgetést az Örökség Kultúrpolitikai Intézet a Várkert Bazárban, április 8-án. A Rodics Eszter, a Csók 150 Emlékév főszervezője  által moderált, a százötven évvel ezelőtt született festő életéről és művészetéről szóló dispután Fajcsák Györgyi sinológus, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója, Gärtner Petra művészettörténész, a tárlat kurátora és Jurecskó László művészettörténész, a MissionArt Galéria alapító társtulajdonosa vettek részt.

Gärtner Petra szerint „Csók István az egyik legvidámabb, leginkább élettel teli és sokszínű festőnk. Nagyon jól mutatnának a képei bármelyikünk nappalijának falán!” Akár a tárlaton, a beszélgetésen is egy szentimentális, életszerető, folyton változó művész képe rajzolódott ki.


A résztvevők érdekességeket tudhattak meg Csók István élethosszig tartó útkereséséről, valamint az alkotó sokrétű művészetéről is. „Csókot állandó kettősség jellemezte– fejtette ki Jurecskó László –, megfelelési kényszere és kitörni vágyása között sokat őrlődött. Ez a folyamatos vívódás pedig még érdekesebbé teszi művészetét.” A művészettörténész hozzátette azt is, Csók a sikerességre törekedett, ezért igyekezett ugyan trendkövető maradni, de néha mégis vállalt kockázatot.


Fajcsák Györgyi a festőművész lendületét és nyitottságát emelte ki, mint ihletszervező és a huszonegyedik századi ember számára is követendő példa. A meghívottak közül ki-ki máshonnan közelített Csók István művészetéhez, abban azonban egyetértettek a beszélgetés résztvevői, hogy Csók a magyar művészettörténet fontos mestere.

Június elején a hazai könnyűzenei életet felkaroló Cseh Tamás Programról szóló kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódik az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely rendezvénysorozata.





Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |