Folytatódik a Mozaik Múzeumtúra

Ősszel folytatódik a Mozaik Múzeumtúra program, amelyhez idén 100 új intézmény csatlakozott, és így már közel 400 múzeum és kiállítóhely vesz részt benne – jelentették be szeptember 5-én a projekt megvalósítását vállaló Néprajzi Múzeumban.

Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta: a Mozaik Múzeumtúra alapvető célja a közgyűjtemények népszerűsítése és a múzeumok sokszínű kulturális kínálatának megismertetése, amelynek nemzeti identitásunk erősítésében is lényeges szerepe van. A rendezvény házigazdája arról is beszélt, hogy a program hitvallása szorosan összefog az UNESCO nemrégiben nyilvánosságra hozott, a világ múzeumainak funkcióit meghatározó állásfoglalásával, amelynek négy alapeleme: a megőrzés, a kutatás, a kommunikáció és az oktatás.

 
Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója

A program elsődleges célcsoportja a 8–16 év közötti fiatal korosztály, de bíznak benne, hogy a felnőtt lakosságot is sikerül megszólítaniuk – tájékoztatta a múzeumok, illetve a sajtó képviselőit Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Mint kifejtette: fontos, hogy a gyermekek ne kötelező programként, hanem élményként tekintsenek a múzeumlátogatásra.

Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke

A 2014-ben lezajlott program leghangsúlyosabb eleme, a matricagyűjtő játék jelentősen átalakulva, ezúttal határidő nélkül, egyszerűbb szabályokkal és online felületen folytatódik. A játékosok a megállító táblán található QR-kód segítségével tölthetik le okostelefonjukra a játékhoz szükséges alkalmazást.

A Mozaik Múzeumtúra hat állomásos országjárásra indul ősszel. A roadshow keretében múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, koncertekkel, exkluzív tárlatvezetéssel és különleges, vagy máskor nem látogatható helyszínek bemutatásával igyekeznek vonzóvá tenni a részt vevő intézményeket. A roadshow állomásai: Kecskemét, Székesfehérvár, Miskolc, Pécs, Győr és Debrecen lesznek.


Mozaik Múzeumtúra nyitórendezvény a Néprajzi Múzeum aulájában

A szervezők emellett néhány speciális programelemmel is készülnek, mint például az ’56-os Múzeumtúra, amely az 1956-os forradalom emlékévéhez és a hozzá kötődő kiállításokhoz kapcsolódik. A Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület közreműködésével megvalósított túra pedig Debrecen és Vác nevezetességeit járja körül. Doncsev András további együttműködések szervezéséről is beszámolt, a lehetséges partnerek között van a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ is. A remények szerint a túra kapcsán elsajátított tapasztalatok a tananyagba is beépülhetnének.


Makranczi Zsolt, Doncsev András és Dr. Kemecsi Lajos

A program megvalósításában a Néprajzi Múzeum partnere az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nonprofit Kft. A Mozaik Múzeumtúra támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Eseménynaptár

November 2018
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás

©2018 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 389 0838 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |